2017. január 5.
Peter Fharell szemszöge
Csütörtöki naphoz híven az iskolában teljes volt a káosz, hiszen holnap már péntek és utána nem kell betegyük a lábunkat két napig. Őszintén bevallom, én sem vagyok teljesen oda a sok idiótáért, akik összesen tíz szót tudnak mondogatni egész nap, arról nem is beszélve, hogy az édes kis cicababák meg a menő focista barátjuk is csak egy történeten rágják magukat évek óta. Alig várom velük együtt a hétvégét, valamint azt, hogy jövőre végezhessek ezzel a realschule-lal. Mackenzie-vel való kapcsolatom - amit barátságon kívül másnak nem nagyon nevezhetek - kezd egyre jobban beintegrálódni az osztály közösségébe. Ezt annak köszönhetem, hogy az elsőnek feldobott témát is szereti teljesen az elejétől a végéig átnyálazni, amit nem is bánok, mert így sokkal több időt töltök a Régiség boltban, arról nem is beszélve, hogy Mack az egyetlen, aki nem nevez gyilkosnak. Bár az se lepne meg, ha titkon így szidna mérgében. Tisztában vagyok vele, hogy a legtöbb ember egy elvetemült gyilkosnak nevez, és ha bármit elrontok - akár véletlenül, akár nem - így is, úgy is a gyilkos jellemző jut először a eszébe.