Hetedik fejezet
2016. december 24. délután
A legenda
2016. december 24. délután
Daniel Stark szemszöge
Két jókora szempár szegeződött rám, én pedig mosolyogva betessékeltem őket - meg a két szempár gazdáit. Mackenzie egyből körbejárta a lakásomat, majd mikor végzett vele, vissza sétált az ajtóba, s felém fordulva rám mosolygott.
– Szia Danny! – húzta szét a nevemet majdnem ugyanúgy, mint a boltban, csak ez mégis más volt. Ezt a húgom csinálta, és volt benne valami felettébb aranyos, ami miatt nem tudtam haragudni rá, pedig már megkértem, hogy ne nevezzen így. A mellettem álldogáló fiú nagyot sóhajtott, majd kezet nyújtott nekem: – Peter Fharell, örülök a szerencsének! – Keményen megrázva a kezét én is bemutatkoztam, bár gondolhatta, hogy ki is vagyok én valójában.
– Nos, gyerekek! – csaptam össze a tenyeremet izgatottan. – Csináltam áfonyás-diós töltött csirkemellet, ha szar, kérlek titeket, színészkedjetek!
– Hát persze! – Mondták, majd bólogattak rám egy sort, Mack még hozzátette, hogy értem bármit. Ezen elnevettem magam, majd mellettük ellépve az étkezőbe vezettem őket, ahol megterítettem az alkalomra. Nem messze kaparászást, és csörömpölést hallottam a konyhából, így hát bedugtam a fejem az ajtón. Zafír a konyhapulton ült, és a mocskos edényekkel volt elfoglalva.
– Nem megmondtam, hogy ne menj fel oda?! – kezdtem el idegesen tapsolni a macska irányába. – Az előbb kaptál kaját! Miért vagy ilyen éhenkórász dög? – válaszként csak nyávogva rám emelte a tekintetét és a fejét eldöntötte, hátha megkönyörülök rajta. A nyávogást nem hagyta abba, sőt egyre hangosabb lett. A vendégeim kíváncsian somfordáltak be mögém. A macska kezdett egyre jobban idegesíteni, ezért még jobban rákiabáltam: – Nem érted, amit mondok? Azt mondtam hagyd ezt abba!
– Már nem azért – szólalt meg csendesen Peter mellettem –, de a macskák természetesen nem értik, amit az emberek mondanak.
– Szia Danny! – húzta szét a nevemet majdnem ugyanúgy, mint a boltban, csak ez mégis más volt. Ezt a húgom csinálta, és volt benne valami felettébb aranyos, ami miatt nem tudtam haragudni rá, pedig már megkértem, hogy ne nevezzen így. A mellettem álldogáló fiú nagyot sóhajtott, majd kezet nyújtott nekem: – Peter Fharell, örülök a szerencsének! – Keményen megrázva a kezét én is bemutatkoztam, bár gondolhatta, hogy ki is vagyok én valójában.
– Nos, gyerekek! – csaptam össze a tenyeremet izgatottan. – Csináltam áfonyás-diós töltött csirkemellet, ha szar, kérlek titeket, színészkedjetek!
– Hát persze! – Mondták, majd bólogattak rám egy sort, Mack még hozzátette, hogy értem bármit. Ezen elnevettem magam, majd mellettük ellépve az étkezőbe vezettem őket, ahol megterítettem az alkalomra. Nem messze kaparászást, és csörömpölést hallottam a konyhából, így hát bedugtam a fejem az ajtón. Zafír a konyhapulton ült, és a mocskos edényekkel volt elfoglalva.
– Nem megmondtam, hogy ne menj fel oda?! – kezdtem el idegesen tapsolni a macska irányába. – Az előbb kaptál kaját! Miért vagy ilyen éhenkórász dög? – válaszként csak nyávogva rám emelte a tekintetét és a fejét eldöntötte, hátha megkönyörülök rajta. A nyávogást nem hagyta abba, sőt egyre hangosabb lett. A vendégeim kíváncsian somfordáltak be mögém. A macska kezdett egyre jobban idegesíteni, ezért még jobban rákiabáltam: – Nem érted, amit mondok? Azt mondtam hagyd ezt abba!
– Már nem azért – szólalt meg csendesen Peter mellettem –, de a macskák természetesen nem értik, amit az emberek mondanak.
Talán igazat beszél, talán nem én mégis abban hiszek, amit már átéltem ezzel a macskával. Talán tényleg csak egy állat, amit nem tagadok, de attól még értheti, ami mondani próbálok neki. A megérzéseimet sem tagadom le, hiszen akkor nem is lenne most nálam Zafír. De nálam van, és aznap mikor megvettem, nem tagadtam le, hogy érzem, milyen különleges az a teremtmény, különlegesebb, mint amilyen helyről származik ő is valójában. Gondolok most az állatkereskedésre és arra a fura asszonyra.
– Danny, mióta van neked macskád? – szólalt meg Mack, mikor Zafírt a karjaimba véve levettem a pultról és rosszallóan megütögettem a fejét. – Úgy tudtam, hogy nem tudsz mással együtt élni.
– Ne is rólam beszéljünk! – csuktam be mögöttünk a konyhaajtaját, nehogy visszataláljon a kis szőrmókom. – Egyébként kb két hete van nálam, egy állatkereskedésből vettem, ami körül igazán különleges volt a frekvencia.
– A frekvencia szó szerint egy „ismétlődés gyakoriságát” jelenti, azaz hogy egy esemény hányszor ismétlődik meg egységnyi idő alatt – szólt közbe Peter. – Gyakran összetévesztik a körfrekvenciával, pedig semmi közük egymáshoz. Egyébként ezek fizikai mértékegységek, szerintem tanulnod is kellet volna. – Folytatni is folytatta volna, ha nem nézek rá úgy, mint aki mindjárt gyilkolni készül.
– Jó, elég lesz már, Hertz. Akkor nem a frekvencia, hanem a térerő, vagy mit tudjam én hogyan nevezzem meg, hogy értsétek. A lényeg, hogy a bolt körül minden fura volt és ezért nem hagyhattam ki, hogy benézzek. – Mosolyogva emlékeztem vissza a napra, mikor megismertem a jelenlegi lakótársamat. A megterített asztalhoz tereltem őket, majd miután leültek a helyükre, én is követtem a példájukat.
– Na, és mióta ismeritek egymást? – könyököltem fel és kíváncsian néztem egyszer az egyik, egyszer a másik ártatlan ifjú barátom arcára.
– Elég régóta, hiszen osztálytársak vagyunk. – motyogta Mackenzie. Barátja egyetértően bólintott egyet. – Ne is kérdezd, hogy hogyan ismertük meg a másikat, mert az nem most volt...
– Jó, akkor változtatok a kérdésemen. Hogy letettek ilyen „jóba”?
– Igazság szerint Mackenzie megmentette az életem, ha fogalmazhatok így – mosolygott Peter a húgomra, aki azt kedvesen viszonozta. Kíváncsian felhúztam a jobb szemöldököm. Egyre jobban érdekelt a kapcsolatuk. – Peter meg csak engem védett meg. – Tette hozzá Mack. Szóval egészen biztos, hogy mindkét oldal ugyanúgy viszonyul a másikhoz.
– Ez igazán nagyszerű! – csaptam össze a tenyerem. – Nem is nyúzom tovább a szavakat, együnk. Jó étvágyat! – Ezt követően nekiálltunk enni, és meg sem szólaltunk egészen az ebéd végéig, amit az jelentett, hogy Peter egészen illemtudóan megköszönte az ételt.
– Tudtátok, hogy van egy régi legenda, amiben két lányt egy gonosz boszorkány macskává varázsolt és még máig itt mászkálnak körülöttünk, próbálják az átkot megtörni? – Nézett Peter a kanapén, békésen szunyókáló háziállatomra, akinek a füle néha-néha megmozdult a hangunkra.
– Sosem hallottam róla – szóltam közbe, Peter meg folytatta: – Nagyon régi a történet, s kevés rá az esély, hogy ez igaz. Az egész egy messzi-messzi királyságban, szó szerint a Királyok Országában történt, ahol az uralkodónak volt két gyönyörű lánya. Nekik kötelességük volt, vagyis lett volna, hogy a trónt átvegyék az apjuktól, de a küldetésükön - azt hiszem, hogy így nevezték - megbuktak, és emiatt anyjuk haragja sújtott rájuk, így kerültek a mi Földünkre, ahol macskaként élik mindennapjaikat.
Pár óra elteltével, amit sikeresen együtt töltöttem rég nem látott testvéremmel és állítólagos „nem barátjával”, vigyorogva takarítottam fel a konyhában a kis létszámú összejövetel maradványait. Örülök, hogy ízlett nekik a fogásom, amivel magamat is megleptem, hiszen nem is konyítok annyit a főzés-sütéshez. De legfőképpen annak örültem, hogy viszont láthatom drága testvéremet, és annak a tudatában élhetek tovább, hogy talált egy rendes srácok, akit szintén vendégül láttam. Mellesleg nagyon szimpatikus és igen szereti a furcsa szavakat, s szinte mindenről van információja a világon. Érdekes. Tudtam, hogy a húgom mégiscsak rám ütött.
Becsaptam a szekrény ajtaját, miután elraktam a elmosott poharakat, edényeket és evőeszközöket.
– Nos, végeztünk is – fordultam Zafír felé, hogy megvakargassam a feje búbját. – Bár te nem sok mindent segítettél, sőt még az elején az idegeimre is mentél. – Nevettem fel, majd a hálószobám felét vettem az irányt. Felkaptam a meglepően kockás törülközőm, meg a - máma- pizsamának pont megfelelő pólót és alsógatya kollekciót, majd bevonultam a fürdőszobába. Mostanában mindig rendesen felöltözöm, és sosem a szobában teszem azt. Mindig rendesen van rajtam minden, vagy éppen csak valami, még akkor is, ha itthon vagyok, vagy csak alszom. Régebben sokszor mászkáltam egy szál alsóban, sőt volt hogy a nélkül is. De mostanság úgy érzem, hogy folyton figyelnek. Ami részben igaz is, de az csak Zafír. Folyton bánul, pedig tudom, hogy csak egy macska.
Megnyitottam a csapot, majd beálltam a zuhanyrózsa alá, s hagytam, hogy a hideg vízcseppek elárasszák a testem. Hagytam, hogy lehűtsék a felhevült testem, megnyugtassák az elszabadult gondolataimat. Mi van, ha Zafír egyike a két elvarázsolt macskává változott lány egyike? Mi van, ha nekem kell megtörnöm az átkot, amiről teljes mértékben fogalmam sincs? Mi van akkor, ha rosszul csinálok valamit és nem fog sikerülni, Zafír meg majd elküld a francba. Legalábbis ha ez igaz. De most tényleg, mi van ha a macskám az egyik elátkozott, és akkor mi van, ha az átok megtöréséhez mindkét macska kell? Vissza kell majd mennem az asszonyhoz? Fogadni mernék, hogy az az öreg boltvezető is tud az egészről. Azt hiszem, hogy holnap beszélnem kell erről Peter-rel, szóval el kell menjek a húgom iskolájába.
Közel húsz percet álltam a zuhany alatt, ami igencsak jót tett nekem. Teljesen felfrissültnek éreztem magam utána. Ami természetesen nem tartott sokági, hiszen az órára nézve nyolc órát mutatott, ami igazából azt jelentette, hogy kezdődik a kedvenc sorozatom a NitroCircus - amiben barmok össze-vissza zúzzák magukat bármilyen mozgó járművel. Rájuk gondolva elálmosodtam és teljesen kifáradtnak éreztem magam. A sorozatot elhanyagolva az ágyamhoz botorkáltam és Zafír mellé dőltem, hagytam, hogy az álom magával sodorjon.
– Danny, mióta van neked macskád? – szólalt meg Mack, mikor Zafírt a karjaimba véve levettem a pultról és rosszallóan megütögettem a fejét. – Úgy tudtam, hogy nem tudsz mással együtt élni.
– Ne is rólam beszéljünk! – csuktam be mögöttünk a konyhaajtaját, nehogy visszataláljon a kis szőrmókom. – Egyébként kb két hete van nálam, egy állatkereskedésből vettem, ami körül igazán különleges volt a frekvencia.
– A frekvencia szó szerint egy „ismétlődés gyakoriságát” jelenti, azaz hogy egy esemény hányszor ismétlődik meg egységnyi idő alatt – szólt közbe Peter. – Gyakran összetévesztik a körfrekvenciával, pedig semmi közük egymáshoz. Egyébként ezek fizikai mértékegységek, szerintem tanulnod is kellet volna. – Folytatni is folytatta volna, ha nem nézek rá úgy, mint aki mindjárt gyilkolni készül.
– Jó, elég lesz már, Hertz. Akkor nem a frekvencia, hanem a térerő, vagy mit tudjam én hogyan nevezzem meg, hogy értsétek. A lényeg, hogy a bolt körül minden fura volt és ezért nem hagyhattam ki, hogy benézzek. – Mosolyogva emlékeztem vissza a napra, mikor megismertem a jelenlegi lakótársamat. A megterített asztalhoz tereltem őket, majd miután leültek a helyükre, én is követtem a példájukat.– Na, és mióta ismeritek egymást? – könyököltem fel és kíváncsian néztem egyszer az egyik, egyszer a másik ártatlan ifjú barátom arcára.
– Elég régóta, hiszen osztálytársak vagyunk. – motyogta Mackenzie. Barátja egyetértően bólintott egyet. – Ne is kérdezd, hogy hogyan ismertük meg a másikat, mert az nem most volt...
– Jó, akkor változtatok a kérdésemen. Hogy letettek ilyen „jóba”?
– Igazság szerint Mackenzie megmentette az életem, ha fogalmazhatok így – mosolygott Peter a húgomra, aki azt kedvesen viszonozta. Kíváncsian felhúztam a jobb szemöldököm. Egyre jobban érdekelt a kapcsolatuk. – Peter meg csak engem védett meg. – Tette hozzá Mack. Szóval egészen biztos, hogy mindkét oldal ugyanúgy viszonyul a másikhoz.
– Ez igazán nagyszerű! – csaptam össze a tenyerem. – Nem is nyúzom tovább a szavakat, együnk. Jó étvágyat! – Ezt követően nekiálltunk enni, és meg sem szólaltunk egészen az ebéd végéig, amit az jelentett, hogy Peter egészen illemtudóan megköszönte az ételt.
– Tudtátok, hogy van egy régi legenda, amiben két lányt egy gonosz boszorkány macskává varázsolt és még máig itt mászkálnak körülöttünk, próbálják az átkot megtörni? – Nézett Peter a kanapén, békésen szunyókáló háziállatomra, akinek a füle néha-néha megmozdult a hangunkra.
– Sosem hallottam róla – szóltam közbe, Peter meg folytatta: – Nagyon régi a történet, s kevés rá az esély, hogy ez igaz. Az egész egy messzi-messzi királyságban, szó szerint a Királyok Országában történt, ahol az uralkodónak volt két gyönyörű lánya. Nekik kötelességük volt, vagyis lett volna, hogy a trónt átvegyék az apjuktól, de a küldetésükön - azt hiszem, hogy így nevezték - megbuktak, és emiatt anyjuk haragja sújtott rájuk, így kerültek a mi Földünkre, ahol macskaként élik mindennapjaikat.
Pár óra elteltével, amit sikeresen együtt töltöttem rég nem látott testvéremmel és állítólagos „nem barátjával”, vigyorogva takarítottam fel a konyhában a kis létszámú összejövetel maradványait. Örülök, hogy ízlett nekik a fogásom, amivel magamat is megleptem, hiszen nem is konyítok annyit a főzés-sütéshez. De legfőképpen annak örültem, hogy viszont láthatom drága testvéremet, és annak a tudatában élhetek tovább, hogy talált egy rendes srácok, akit szintén vendégül láttam. Mellesleg nagyon szimpatikus és igen szereti a furcsa szavakat, s szinte mindenről van információja a világon. Érdekes. Tudtam, hogy a húgom mégiscsak rám ütött.
Becsaptam a szekrény ajtaját, miután elraktam a elmosott poharakat, edényeket és evőeszközöket.
– Nos, végeztünk is – fordultam Zafír felé, hogy megvakargassam a feje búbját. – Bár te nem sok mindent segítettél, sőt még az elején az idegeimre is mentél. – Nevettem fel, majd a hálószobám felét vettem az irányt. Felkaptam a meglepően kockás törülközőm, meg a - máma- pizsamának pont megfelelő pólót és alsógatya kollekciót, majd bevonultam a fürdőszobába. Mostanában mindig rendesen felöltözöm, és sosem a szobában teszem azt. Mindig rendesen van rajtam minden, vagy éppen csak valami, még akkor is, ha itthon vagyok, vagy csak alszom. Régebben sokszor mászkáltam egy szál alsóban, sőt volt hogy a nélkül is. De mostanság úgy érzem, hogy folyton figyelnek. Ami részben igaz is, de az csak Zafír. Folyton bánul, pedig tudom, hogy csak egy macska.
Megnyitottam a csapot, majd beálltam a zuhanyrózsa alá, s hagytam, hogy a hideg vízcseppek elárasszák a testem. Hagytam, hogy lehűtsék a felhevült testem, megnyugtassák az elszabadult gondolataimat. Mi van, ha Zafír egyike a két elvarázsolt macskává változott lány egyike? Mi van, ha nekem kell megtörnöm az átkot, amiről teljes mértékben fogalmam sincs? Mi van akkor, ha rosszul csinálok valamit és nem fog sikerülni, Zafír meg majd elküld a francba. Legalábbis ha ez igaz. De most tényleg, mi van ha a macskám az egyik elátkozott, és akkor mi van, ha az átok megtöréséhez mindkét macska kell? Vissza kell majd mennem az asszonyhoz? Fogadni mernék, hogy az az öreg boltvezető is tud az egészről. Azt hiszem, hogy holnap beszélnem kell erről Peter-rel, szóval el kell menjek a húgom iskolájába.
Közel húsz percet álltam a zuhany alatt, ami igencsak jót tett nekem. Teljesen felfrissültnek éreztem magam utána. Ami természetesen nem tartott sokági, hiszen az órára nézve nyolc órát mutatott, ami igazából azt jelentette, hogy kezdődik a kedvenc sorozatom a NitroCircus - amiben barmok össze-vissza zúzzák magukat bármilyen mozgó járművel. Rájuk gondolva elálmosodtam és teljesen kifáradtnak éreztem magam. A sorozatot elhanyagolva az ágyamhoz botorkáltam és Zafír mellé dőltem, hagytam, hogy az álom magával sodorjon.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése